2015/12/31

Számvetés V.

Elérkezett az ötödik számvetés.

Ötödik évemben sikerült öt, azaz 5 bejegyzéssel szórakoztatnom a blogom lelkes olvasóit. Ez az első siker :) Valahol szomorú, de szerencsére korántsem rajzolói aktivitásom szintjét mutatja.

Volt pár célkitűzésem erre az évre, lássuk, hogyan is alakultak:

Újra célom volt elérni az anyagi függetlenséget, mégpedig rajzolásból.
Ezt kijelenthetem, hogy sikerült elérnem idén. Immár fél éve dolgozom egy animációs studióban, amit baromira élvezek is, és reggeltől estig csak rajzolok. Sztoribordozunk. Új szakma. És egy új dolog, amit a rajzolás kapcsán baromira megszerettem. Hiányozni fog (már ez is!) ha éppen nem csinálhatom. Úgy látszik már ez lesz. Gyűjtögetem az olyan tevékenységeket, amik majd hiányozni fognak mikor már annyi lesz, hogy nem tudom mindegyiket csinálni...
Az élmény persze kevert ugyanúgy, mint a szabadúszó életben, sok öröm és sok nehézség is van benne. De ezt a számvetésben nem fejtem ki. Inkább csak olyan szempontból érdekes most, hogy ebben az új életben teljesen új dolgokkal kell megküzdenem. Rengeteget tanulok, és főleg nem rajzban, technikában (bár nem tesz rosszat a napi 8 óra rajzolás), hanem inkább elméleti, emberi dolgokban... vagy hogy mondják ezt.
Szóval a lényeg, hogy ezzel megint azt éltem meg, hogy elértem, amit akartam. Ezért kezdtem neki az egésznek tulajdonképpen, és sikerült elérnem. Ennek nagyon örülök, de azért még az előretekintő részben is előveszem ezt a gondolatot...

Másik célkitűzés a 3D animáció elkezdése volt.
Ebben is haladtam, csináltam pár animációt, tanultam a Mayát, elindultam. És nagyon élvezem is, azt kell, hogy mondjam. Bár amióta dolgozom, nem nyúltam hozzá sajnos... Ezen majd változtatunk. Hiszen éppen ezzel összefüggésben lett ez a jó kis melóm is, ráadásul iszonyúan viszket néha a tenyerem és animálni akarok. Szóval ezt még folytatjuk. Szerencsére, ha minden jól megy, majd itt is tudom csinálni ezt is munkaként.

Ezeken kívül két könyv is összelapátolódott idén: A Tóbiás, és még egy, amiben egy mesét illusztráltam csak pár képpel (sok szerző műveiből áll a könyv. Sokszínű mesék a címe)

Amit hiányosságnak érzek, az az, hogy visszaesett a saját dolgok, kis képek rajzolása. Nagyon keveset rajzoltam csak úgy. Dörmögőbe is rajzolok, de sokszor érzem azt, hogy nem sikerül a munka mellett kellő időt ráfordítanom és nem is vagyok elégedett az eredménnyel.. És a színektől is egészen kezdek elszokni, ami eléggé zavar.

És ezzel rá is térek az előretekintésre:

Alapvető élmény, hogy elértem, amit akartam, és most itt állok. Néha elbizonytalanodom, hogy most hogyan tovább. Mintha megállt volna a növekedés, és ez fura. Ezért a következő évben mindenekelőtt ezzel akarok majd valamit kezdeni. Megszokni és elfogadni az "utazó sebességet", és új kis célokat kitűzni, amiket út közben elérek. Tehát az első célkitűzésem, hogy célokat tűzzek ki....

A másik: bele kell tanulnom, hogyan tudok munka mellett egyéb dolgokat megtanulni és űzni.
Időt fogok szakítani tanulmányokra, saját projektekre, és az animációra is.

Egy ezt követő célom (ezt reálisan nézve nem valószínű, hogy egy éves projekt lesz), hogy egy saját könyvet megjelentessek egyedüli szerzőként. Régóta formálódnak bennem ötletek, most éppen ideje, hogy meg is valósítsak valamit.

A blogot, ha olyan dolog születik, még ébren tartom, bár nagyrészt áttelepültem a fb-ra... ott azért vannak bejegyzések hébe-hóba... :)

Hát akkor hajrá tovább!

Köszönöm továbbra is a sok biztatást, és velem együtt-örülést!

Kép nélkül (de ha így folytatom, nem csak kép nélkül) legközelebb egy év múlva!

2 megjegyzés:

Mit gondolsz? / What do you think? Please share!